A csehszlovák farkaskutya fajtatörténete
A csehszlovák farkaskutya története nem túl régre vezet vissza. 1955-ben egy biológiai kísérlet vette kezdetét az akkori Csehszlovákia területén, Libějoviceben a határőrségnél. Karel Hartl biológus mérnök kárpáti farkassal próbált visszakeresztezni német juhászkutyát. A kísérlet elsődleges célja annak bizonyítása volt, hogy mind kutya, mind farkas anyával a keresztezésből életképes utódok születnek.
A kísérlet sikeressége után új cél tűnt fel: ez a farkasok és a német juhászkutyák előnyeit egyesítő hibrid fajta létrehozása volt. Az így kapott fajta terveik szerint a betegségeknek ellenálló, nagyon kitartó, fáradhatatlan, viszont az ember közelségét teljes mértékben elfogadó és jól tanítható lett volna. Ugyan az első próbálkozasok kudarcba fulladtak, 1958-ban a német juhászkutya lecserélésével az újabb próbálkozást siker koronázta. 1958 május 26-án (egyes források szerint 28-án) a Brita nevű farkas szuka és Cézar z Březového háje német juhászkutya pár nászából megszületett az első farkaskutya alom, ami az első vérvonalat alkotta. A második vérvonal szintén Brita és egy másik német juhászkutya, Kurt z Václavky párosításából jött létre. Az így született hibrideket alapos teszteknek vetették alá.
Vizsgálták mind egészségi állapotukat, mind kitartásukat és kiképezhetőségüket. Az így kiválasztott farkaskutyákat újra német juhászkutyákkal párosították. Az ezekből az almokból kikerülő kölykök már viszonylag képezhetőek voltak, amennyiben elég korán elválasztották az alomból és egyénileg nevelték fel és képezték őket. A harmadik és negyedik generációs hibridek már használatban álltak a hadseregnél, mint szolgálati kutyák. 1968-ban egy Argo nevű farkas kant pároztattak Astra z SNB német juhász szukával, ez lett a harmadik vérvonal. Ezen vérvonalak keresztezéséből született hibrid kölykök jelölésére elkezdték használni a CV (Český Vlčák - Cseh farkaskutya) rövidítést. Az 1970-es évek elején a legtöbb hibridet átszállították a határőrség egy Malacky közelében levő kennelébe. Itt nem volt akkora nyomás a tenyésztőkön, így igyekeztek a fajta külső megjelenését is egységesíteni. A fajta kialakításában legnagyobb szerepe František Rosík őrnagynak volt, aki jelenleg a Csehszlovák farkaskutya tenyésztők szlovák klubjának tiszteletbeli elnöke. Itt, Malackyban került be a harmadik farkas a tenyésztésbe. Šarikot egy harmadik generációs (Xela z Pohraniční stráže) és egy másik hibrid szukával (Urta z Pohraniční stráže) pároztatták vérfrissítés céljából. A CV rövidítés ekkoriban fokozatosan lecserélődött CsV-re (Československý Vlčák - Csehszlovák farkaskutya), azóta hivatalosan is így hívják a fajtát. A fajta genetikai alapjába utolsóként bekerült farkas, Lejdy és Bojar von Schotterhof német juhászkutya kölykei 1983 április 26-án születtek Libějoviceben. Azóta tiszta vérű tenyésztés folyik a meglévő populáció felhasználásával. 1982-ben megalakult Brnoban a fajta tenyésztőinek klubja. Ettől kezdve -bár korábban is voltak nem katonai kezekben ilyen hibridek- a civilek farkaskutyáit is elismerték Csehszlovák farkaskutyának, elfogadták nemzeti fajtának. A tenyésztésben csak tenyészengedéllyel rendelkező kutyák vehetnek részt, aminek megszerzésének kemény feltételei vannak mind küllem, mind viselkedés alapján. 1989-ben az FCI is regisztrálta a fajtát 332-es standard számmal. A ma már nem létező Csehszlovákia mind a fajta nevében, mind a fajta származási országaként megmaradt, a patronáló ország Szlovákia lett.
Forrás: wolfdog.org, CryingWolf
A saarloosi farkaskutya fajtatörténete
A XX. század elején egy természet szerető holland tenyésztő, Leendert Saarloos (1884-1969) úgy gondolta, hogy a kutyák már túlságosan tervezettek, háziasak és a túltenyésztésből származó hibák degenerációt okoznak, ezért szeretett volna egy természetközelibb és jobb munkakutya fajtát létrehozni. Mivel szerette a német juhaszkutyákat, egy klasszikus porosz német juhászkutya kan (Gerard van der Fransenum) és eurázsiai farkas szibériai ágából való szuka (Fleuri) keresztezésével próbálkozott 1932-ben. Tervei szerint az új fajta immunis lett volna a szopornyicára is. A saarloosi farkaskutya egy impozáns, erős kutya lett, ám megtartotta farkasszerű jellemzőit: óvatos, tartózkodó és hiányzik belőle a vadság, Saarloos nem azt a kutyát kapta, amit remélt. Sajnos az elmélete is rossznak bizonyult, a hibridek első generációja szinte mind elpusztult szopornyicában. Visszatenyésztve az apával egy egynegyednyi farkasvért tartalmazó fajtát kapott. A kísérlet folytatásaként a hibridek szigorú kiválasztásával kialakult az új fajta, az „Európai farkaskutya”. Eleinte a válogatott kutyák jó vakvezetőnek bizonyultak, ezért elsődlegesen erre alkalmas kutyaként tekintettek rá. A továbbtenyésztés során a fajta ereiben egyre nagyobb arányú farkasvér csorgott -1963-ban újabb farkas, Fleur II. került be a tenyésztésbe-, ezért bár örökölte felmenőjetől Gerardtól ezt a hasznos tulajdonságot, fokozatosan elvesztette, majd világossá vált, hogy a fajta nem alkalmas sem munkakutyának, sem vakvezető kutyának. 1969-ben bekövetkezett haláláig Leendert Saarloos felügyelte az „Európai farkaskutya” tenyésztését. A holland Kennel Klub 1975-ben elismerte a fajtát, Saarloos tiszteletére a fajta nevét Saarlooswolfhondra változtatva. 1981-ben az FCI szintén regisztrálta a fajtát, melynek standard száma 311.
